Dóri vagyok, amolyan vándorlélek. Jövök-megyek a nagyvilágban és persze "kishazánkban" is.

Azt hiszem minden ott kezdődött, amikor apu elvitt minket a Duna partjára sátorozni és megtanította, hogyan gyújtunk tüzet, miért kell összefújkálnod magad azzal a büdös szúnyogriasztóval és persze hogyan pucoljuk meg a halat amit fogott (fanatikus állatvédőktől itt kérek elnézést). Majd jöttek a balatonparti papucsos, vállalati üdülős nyaralások, amikor egész héten kergettük a hattyúkat és faltuk a főtt kukoricát meg kertmoziban néztük az Ace Venturát.

Később remegve figyeltük, hogy mikor látjuk már meg a tengert, mert autópálya híján az Adriát elérni kész tortúra volt, mintha az ember egy kavicsbányán küzdötte volna keresztül magát. Itt lettem szerelmes a sós párás mediterrán levegőbe és a tengerbe. Gyerekek voltunk még, de így is észrevettük a mediterrán ember mosolyát és életszeretetét. Megcsapott a gondolat, hogy vajon az emberek tényleg ennyire különbözőek?

Majd jöttek a főiskolás évek és az első gyakornoki fizumat repjegyre költöttem (ez a helyzet sajnos azóta sem javult, csak már a rendes fizumat költöm repjegyre) és mivel addig vagy apu mögött ültünk a kocsiban vagy a barátokkal vonatkozgattunk az országban sok tapasztalatom nem volt. Fogtam magam és valami utazási irodánál befizettem másodmagammal egy utat. Nem aludtam a repülést megelőző éjszaka, de amikor fent voltunk, helyre állt a világ rendje. A második szerelembe esés is megtörtént, imádok repülni azóta is. Szerevezett utakkal jutottunk el mindenhova, de hamar rájöttem, hogy itt vagy ott én több vagy kevesebb időt szerettem volna eltölteni, és a csoport összetételét sem mindig tolerálja az ember lánya, és kis odafigyeléssel a hét végére konstatáltam, hogy hát apám! ezt én is meg tudom csinálni magamtól (halkan jegyzem meg olcsóbban és úgy ahogy én szeretném). 

Ami ezután következett, külön bejegyzéseket érdemlő utazások sokasága volt. Majd úgy gondoltam gyere világ megnézlek magamnak egyedül és kikötöttem Dél-Olaszországban, ahol el is töltöttem egy hónapot, a végén vérző szívvel és könnyes szemmel jöttem haza. Talán mondanom sem kell a harmadik nagy szerelmem a "csizma orra" Calabria lett, ahova azóta is vissza-visszajárok. 

Egy idő után szinte természetes, hogy különböző kérdések kereszttüzében találtam magam. "Honnan van erre pénzed? Miért van ennyi szabadidőd? Hogyan szervezed meg az utakat? Miért mész egyedül? Nem félsz? Mi lehet olyan érdekes, hogy állandóan úton vagy?" Jöttek a tanácskérő ismerősök. "Figyu,mondd már meg mit kell itt megnézni! Mit pakoljak erre az útra? Hol foglaljak repjegyet? Ez a szállás milyen környéken van, nem veszélyes kerület?" Majd úgy döntöttem leírom amit tudok. Megmutatom én hogyan csinálom és szívből remélem, hogy kedvet kapnak azok is az utazáshoz, akik eddig azt gondolták, hogy ez csak egy bizonyos réteg kiváltsága. Lesz itt minden. Pakolási tippek, trükkök, útitervek, sztorik, szép fotók és minden ami ahhoz kell, hogy bátorságot vagy éppen hasznos információkat adjak az útnakindulóknak. Na indulás!