Nemsokára el kellene indulnom, ami azt jelenti hogy van még két napom összepakolni. Ami valójában nem túl nagy stressz, mert fogom a két hátizsákom, a kicsit meg a nagyot és gyakorlott mozdulatokkal mindent beleszórok majd órákig pakolom a kütyüket, amik nélkül sehova sem indulok, aztán hajrá…
Miért éppen Indonézia?
Eugeniaval Olaszországban találkoztunk. Eugenia az orosz lány. Pont ennyit tudtam róla eleinte, majd egy unalmas délután gondoltam elütöm az időt azzal, hogy kicsit érdeklődöm mivel foglalkozik, hol lakik stb. Szokásos kérdések, legtöbbször semmitmondó beszélgetések táptalaja. Erre mit mond? Hát hogy igazából nem tudja hol lakik és valójában nem foglalkozik semmivel. Aha. (döbbenet) Majd elmesélte, hogy 3 éve van úton, néha dolgozgat, például Cambodiaban élt egy évig és valami tengerparti bárban dolgozott, mellesleg kapott szállást is. Itt kezdődött a mi barátságunk. Napokig mesélt nekem Délkelet-Ázsiáról, a kultúráról, az emebrekről és arról, hogy mennyire “nem éri meg” Európában utazgatni.
Néhány hónppal ezután, véltelenül megnéztem a BARAKA című filmet. (Ezt nézzétek meg ti is szerintem) És volt benne egy tánc, a KECAK. Akkor csak annyit tudtam, hogy elképesztő hang és mozdulat rengeteg és foglmam sem volt, hogy Balihoz kötődik, de többször visszapörgettem a képkockákat.
Majd kiderült, hogy hoppá ez is Indonézia és elkezdtem beleásni magam az országba. Beállítottam az összes figyelőt, értesítőt, hírlevelet meg szűrőt és egy év múlva megtaláltam a repjegyemet pontosan 60 %-al olcsóbban mint amennyiért általában megtalálható, repjegyfoglalási trükkökről később.
Jólvan akkor repjegy a zsebben, pofátlanul alacsony áron. Összeszedtem a Lonely Planet kapcsolódó köteteit és vadul elkezdtem olvasni A sárga ruhás lány blogot, majd írtam Ritának a blog írójának, hogy mit javasol ő, mint Bali specialista. Szó szót követett, aminek az lett a vége, hogy két hétig együtt fogunk bolyongani a szigetek között.
Megnézzük a komodói varánuszokat. Az mondjuk izgalmas, mert adandó alkalommal ilyen “visszamennyé” mozdulatokkal, botokkal hessegetik a vadőrök őket. Mindegy, mert drága édesanyám rámbeszélte a tetanusz oltást, mibajom lehet. Felmászunk egy-két vulkánra, ami külön gyönyör számomra. A természet legfélelmetesebb csodái. És most kivételesen nem a varánuszokra céloztam.
Aztán lesz majomerdő, templom rengetegek, mauglis dzsungelek, rizsteraszok, hegyi törzsek meg malária szúnyog. Jó az nem lesz, csak dengue láz van arrafele. Arra pedig úgysincs oltás, téma lezárva. Nem félünk a trópusi betegségektől. Édesanyánk fél tőlük. Pedig ő ott sem lesz. Egyetlen egy dolog miatt remélem, hogy semmi nyavaját nem szedek össze, mert én csak csak túlélem valahogy, de anyám… Na ő nehezebben gyógyul ki az én betegségeimből. Átsugárzik valahogy. Paranormális anyabetegségnek hívják. (puszi anyu :) )
És hát a Nyepi, azaz a balinéz újév, ami elég jó bulinak ígérkezik. Majd a csend napja, amikor tilos az utcán járni, szépen otthon maradsz és magadba nézel.
Na jó de mégis mit vigyünk? (szerintem)
1 db 45 l-es hátizsák
1 db 20-30 l-es hátizsák, ez jön a gépre szépen velünk
Néhány póló
egy nagy kendő (sarong)
hosszúnadrág túrázáshoz
túracipő
flip-flop
búvárszemcsi
fürdőruha
napszemüveg
magas faktoros naptej
biztosítás
bankárttya
útlevél
kütyük (telefon, fényképező, laptop…)
gyógyszerek
pipere cuccok
fejlámpa
Ennyi kész. A varánuszoknak nem kell kiöltözni, a csend napján úgysem mehetsz ki az utcára, a strandon meg bőven elég a fürdőruha. Nem cipeljük a gardróbot!
