Kilépsz a gépből, és megcsap a pára, ráadásul fullasztó meleg van. Te meg örülsz, mint majom a farkának, mert 24 óra múlva megérkeztél a világ másik végére. Igen tudom, lehetne ezt rövidebb idő alatt is hozni, de így kalkuláltam ki extra félárra a dolgot az átlag repjegyárhoz képest. Tehát reptér, Denpasar, Bali. Kilépek a terminálból kiabál valaki, hogy Dira, Dira! Jó, ez vagyok én (Dora). A balinéz fiú, aki kijött értem a reptérre először mondta, hogy itt van az asszony is, jön velünk ő is, majd elsétáltunk hármasban az autóig. A műszerfal be volt borítva valami szőrrel, a közepén található tányér pedig tele volt pakolva áldozati gyümölccsel és füstölővel. Elindultunk, rothadt gyümölcs szag keveredett a füstölő illatával és elkezdtek valami mentolos/karamellás cukorral kínálgatni, gondoltam jófej leszek, nem utasítom vissza. Szerpentin, hegymenet, karamellás íz, roahdt szag meg füstölő. Tuti kombináció, de hős vagyok és a gyomrom a helyén maradt.

Hajnal háromkor érkeztünk meg Amedbe. Vaksötétben. Annyit tudtam, hogy a hármad szobát kell keresnem, mivel recepció az nyilván nincs ilyenkor. Nem láttam az orromig sem, de azt érzékeltem, hogy az óceán partján vagyunk. Bedőltem a varázslatos kis házikóba és reggel a melegre és az óceán morajlására érkeztem.

Rita (A sárgaruhás lány blog írója) széles mosollyal érekezett délelőtt a vízparti teraszra, ahol épp próbáltam felfogni hova is keveredtem. Egy óra múlva már egy helyi ismerős autójában ültünk, aki elvitt minket egy imahelyhez, ahol varázserővel rendelkező, szentelt csodavíz folydogált a falból. Ugye alapszabály, hogy nem iszunk ilyen helyen vizet, de olyan meggyőzően mondta mindenki, hogy ez teljesen rendben van, hogy elhittem. Ennyit a tudatosságról.  (Egyébként semmi baj nem lett belőle). Majd tovább mentünk a dzsungel "mélyére", ahol rizsteraszok, tehenek és balinéz emberek mellett vezetett az út. Egyébként mindegyik kezében volt egy sarló csak, hogy teljes legyen az összkép. De felmásztunk és már csobbantunk is a nem túl meleg vízben, azt sem tudtam hol vagyok, még az India-óceánt sem fogtam fel, de már a vízesés alatt álltunk. A semmi közepén.

Viszonylag hamar sötétedik itt az egyenlítő környékén, ezért időben kellett elindulnunk. Nam aludtam norálisan több mint 24 órája, de boldog voltam. Megérkeztem a paradicsomba, nem találkoztunk turistákkal, azonnal belecsöppentünk a helyi életbe (ekkor még úgy gondoltam). A balinéz emberek mosolya, a meleg, fülledt idő és a tökéletes csend, amit csak a házi gekkónk sikítozása (ötöt vinnyog kétóránként és kb 30 cm hosszú dög, az eresz alatt kempel) és az óceán hangja "zavar" meg, teljesen hatalmába kerített. Este a parton vacsoráztunk Rita barátaival, tábortűz mellett a homokban. Újabb szabály, nem eszünk mindent össze. Egy nap alatt a második szabályt is megszegtem, ugyanis a homokban falatozgattuk a nyársra húzott csirke, hal és akármilyen húsokat, rizzsel, mogyoró szósszal ki tujda még mivel. Ha jól belegondolunk nem a legtutibb ötlet, de telihold volt, a halászhajók, a tűz és és a balinéz vendégszertet felülírta a szabályokat. Addig beszélgettünk a világ dolgairól, hogy egyszercsak meghívást kaptunk másnapra egy esküvőre. Hogy elmentünk-e a világvégi kisfaluba? Jóhogy. De ehhez kell vennem egy mély levegőt, hogy elmeséljem. Bi(n)tang jó nap volt!